A 2026/27-es tanév ünnepélyes megnyitója
- Audi Hungaria Deutsche Schule Győr

- 22 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás
A tanévnyitó ünnepség augusztus 31-én reggel, a hagyományoknak megfelelően, a magyar és a német himnusz elhangzásával kezdődött. Ezt követően Havassy Tünde, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr iskolaközösségét és a meghívott vendégeket.
Az új tanév kezdetén ismét beszámolhatott a nyári szünet alatt megvalósult fejlesztésekről. Az elmúlt időszakban valamennyi tanterem klimatizálása megtörtént, az iskola udvarán műfüves területet alakítottak ki, az óvoda pedig saját futballpályával gazdagodott.
Beszéde végén a kuratórium elnöke köszönetét fejezte ki Tálos Katalinnak, aki az elmúlt tanévben ideiglenesen vezette az Audi Hungaria Iskolaközpont Győrt.
Az intézmény vezetését az új tanévben Susanne Jurczyk vette át. Beszédének kezdetén név szerint köszöntötte a díszvendégeket, az iskolavezetést, a tantestületet, valamennyi vendéget, a diákokat, valamint természetesen a két első osztály 51 izgatott kis elsősét is.
Új intézményvezetőnk a Paw Patrol című gyermeksorozat vidám dalmatájához, Marshallhoz hasonlította az iskolakezdőket: őt is a kíváncsiság és a lelkesedés hajtja, mindig szeretne valami újat tanulni, időnként ügyetlenkedik is, de egy-egy botlás után is képes jókedvűen folytatni útját.
Az elsősök figyelmébe ajánlotta a Paw Patrol mottóját: „Nincs túl nagy feladat, és nincs túl kicsi kéz!” Arra biztatta őket, hogy örömmel fedezzék fel az új dolgokat, bátran vágjanak bele az iskolai életbe, és biztosította őket arról, hogy útjuk során az iskolaközösség mindig mellettük áll.
A felsőbb évfolyamok tanulóihoz is szívhez szóló gondolatokat intézett. Arra bátorította őket, hogy őrizzék meg kíváncsiságukat, a hibákra pedig tekintsenek a felfedezés és a tanulás részeként. Hangsúlyozta az egymás támogatásának fontosságát, és arra biztatta a diákokat, hogy minden sikert közös, csapatként megélt eredményként ünnepeljenek.
Kiemelte azt is, hogy egy német külföldi iskola diákjának lenni különleges lehetőség és kiváltság, hiszen a megszerzett nyelvi és interkulturális kompetenciák révén a tanulók maguk is aktívan hozzájárulhatnak a jövő alakításához.
Beszéde végén az intézményvezető név szerint köszöntötte az új pedagógusokat, akiknek egy-egy diák virággal kedveskedett.
Az egykori nagycsoportos óvodások rövid versmondását követően a két első osztály osztályfőnökei átadták az iskolakezdőknek a hagyományos Schultütét, az iskolakezdés jellegzetes jelképét, a gyermekek számára összeállított, apróságokkal és édességekkel megtöltött tölcsért.
Az ünnepség végén Susanne Jurczyk intézményvezető hivatalosan is megnyitotta a 2026/27-es tanévet – magyar nyelven. Ezt a közönség lelkes tapssal fogadta.
Az ünnepség zárásaként, az ilyen jeles alkalmakhoz híven, az Európa-himnusz dallamai csendültek fel.





Hozzászólások