JIA csereprogram – 10. évfolyam
- Audi Hungaria Deutsche Schule Győr

- 5 órával ezelőtt
- 1 perc olvasás
Szeptemberi bonni utazásunk után ezen a héten mi fogadhattuk a német cserediákokat. Az együtt töltött napok során számos izgalmas és interaktív programon vettünk részt.
Lehetőségünk nyílt közelebbről megismerni az autófejlesztés és -gyártás világát, amelynek része volt egy gyárlátogatás is az Audi-nál. Emellett betekintést nyertünk a mesterséges intelligencia működésébe. Ezen kívül több lenyűgöző kísérletet is bemutattak nekünk, amelyek nemcsak látványosak voltak, hanem sok új ismeretet is adtak.
Ilyen volt például egy motor felépítésével kapcsolatos kísérlet, egy szakértő által bemutatott elektromossággal kapcsolatos kísérletek, az a lehetőség, hogy az autóiparban használt anyagokat mi magunk is előállíthattuk, valamint különféle kísérletek műanyagokkal és ferrofluidokkal az autóipar területéről.
Az iskolai programok mellett természetesen jutott idő a kikapcsolódásra is, így a közös élmények sem maradtak el: például együtt mentünk elektromos gokartozni, és sok időt töltöttünk a városban. Ezek a tevékenységek nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem erősítették a csoport összetartását is.
A hét zárásaként egy pódiumbeszélgetést szerveztek az iskola közössége számára „Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a járműfejlesztést?” témában, délután pedig közösen készítettünk prezentációkat, amelyekben bemutattuk, milyen tudást és tapasztalatokat szereztünk. Itt is nagyon jó hangulat uralkodott, amely tükrözte a hét során kialakult együttműködést és az új barátságokat.
A német diákok vasárnap utaztak haza, és számukra is felejthetetlen élmény maradt ez a hét. Mindannyian sok új benyomással gazdagodtunk, és számos szép közös emléket viszünk magunkkal.
Cornelia Marie Dorothea Lohmar 10c, Fazekas-Füzesi Hédi 10b













Hozzászólások