top of page


Modell Európai Parlament (MEP)
A Modell Európai Parlament (MEP) egy kulturális, politikamentes, nonprofit program középiskolások számára, amely 1994-ben holland kezdeményezésre indult. Magyarország 2002 óta kapcsolódik be a programba. A nemzeti ülésen tíz magyarországi középiskola diákjai vesznek részt, iskolánként tíz fővel, egy-egy európai uniós tagállam szerepét betöltve. A résztvevők az előre megadott témák alapján bizottságokban dolgoznak, majd a plenáris ülésen ütköztetik álláspontjaikat. A márciusi

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
6 nappal ezelőtt2 perc olvasás


Kiemelkedő siker a „Szakma Sztár” országos versenyen
A 2025/2026-os tanévben az Audi Hungaria Német Iskola Győr szakképzésének tanulói kiemelkedő eredményeket értek el a rangos országos Szakma Sztár versenyen. A megmérettetés Magyarország egyik legjelentősebb szakmai versenye, amely a fiatal szakemberek szakmai kiválóságát hivatott bemutatni és elismerni. A többfordulós verseny során a résztvevőknek nemcsak elméleti tudásukról, hanem gyakorlati, elemző és prezentációs készségeikről is számot kellett adniuk. Már az országos dönt

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
ápr. 15.1 perc olvasás


Sikeres részvétel a német nyelvű fizika versenyen
2026 március 20-án az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr tanulói résztvettek a 21. német nyelvű országos fizika versenyen, amelyet az ELTE-én, Budapesten rendeztek meg. Erre az eseményre összesen nyolc iskola nevezett. Már a kora reggeli órákban útnak indult csoportunk: három 9. osztályos tanuló, három 10. osztályos tanuló és három 11. osztályos tanuló, valamint fizikatanáruk, Dr. Bernd Haffner, vonattal utaztak a helyszínre. A 11. osztályos diákok közül többen már korábban is

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
ápr. 14.1 perc olvasás


Erasmus+ történelmi program Németországban – magyar diákok részvételével
Az iskolánkból, a Deutsch-Ungarisches Jugendwerk Egyesület szervezésének köszönhetően, 5 tanuló képviselte Magyarországot egy Erasmus+ által támogatott történelmi oktatási programban Németországban. A magyar delegáció – Cseh-Szakál Petra, Veiter Melissza, Domokos Olivér, Zsolnai Zsófia és Wägner Nándor –, Tuba Judit tanárnő vezetésével, egy 9 napos, angol nyelvű történelmi workshopon vett részt Hermannsburgban, a Spring School 2026 – Bergen-Belsen elnevezésű program keretében

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
ápr. 2.1 perc olvasás


Röplabda torna - Belgrád
2026. március 28-án a Deutsche Schule Belgrad adott otthont a régió német iskoláinak röplabda tornájának. Iskolánk csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtva a 3. helyen végzett. A csapat tagjai: Farkas Sophia Mira (11.B) Guba Laura (11.A) Jahn Brúnó (11.A) Kiss Orsolya (11.A) Neugebauer Dániel (11.B) Pócza Dávid Noel (11.B) Gratulálunk a szép eredményhez és büszkék vagyunk diákjainkra!

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 30.1 perc olvasás


Bielefeld diákcsere-program
Iskolánk 8. évfolyamának 14 tanulója vett részt egy nemzetközi diákcsere-program első szakaszában 2026 márciusában, amely során a bielefeldi Helmhotz-Gymnasium diákjait látták vendégül Győrben. A négynapos program keretében a résztvevők egy közös projektfeladaton dolgoztak, látogatást tettek az Audi-gyárban, felfedezték Győr városát, valamint kirándulást tettek Budapestre és a Dunaszigeti Ökoparkba is. A program kiváló lehetőséget biztosított a nyelvgyakorlásra, a kulturális.

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 30.1 perc olvasás


Országos német nyelvű földrajzverseny
2026. március 20-án a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezték meg a német nyelvű földrajzverseny országos döntőjét. A diákok a trópusi övezet, valamint Németország és Magyarország földrajza mellett általános földrajzi ismeretekből is számot adtak tudásukról. Eredményeink: 7–8. osztály: Csörgits Heléna (7.a) – 1. hely Nagy Zétény (7.b) – 6. hely 9–11. osztály: Issekutz András (9.b) – 1. hely Sipkovits Vilmos (10.b) – 4. hely Gratulálunk minden versenyzőnek a nagyszerű eredménye

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 27.1 perc olvasás


Jdi Ungarn 2025-26 1. Schulverbundfinale
Még egy új tantárgy (egészségtan) az iskolákba? Hiszen már most is rengeteg órájuk van a gyerekeknek. Annyit dolgoznak, mint a felnőttek. A tanárok túlterheltek, az iskola kapacitása is véges. De akkor mégis: mit és miért kellene még tanítani? Olyan dolgokat, amik valóban hasznosak az életben. Amik érdeklik a gyerekeket. Amik segítenek eligazodni a világban. Mi lenne, ha nagyobb hangsúlyt kapna: a testi és mentális egészség a függőségek megelőzése az online veszélyek felismer

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 24.1 perc olvasás


Ideiglenes felvételi jegyzék 2026/27
Az ideiglenes felvételi jegyzék a 2026-2027 tanévre vonatkozóan elérhető.

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 13.1 perc olvasás


Kis kutatók napja az Audi Hungaria Iskolaközpont Győrben
2026 február 27-én iskolánkban már második alkalommal rendeztük meg a „Kis kutatók napja” című MINT-programot, amely ismét nagy sikert aratott. Ezen a különleges napon általános iskolánk negyedik osztályos tanulói lehetőséget kaptak arra, hogy ellátogassanak a gimnáziumba, és betekintést nyerjenek a természettudományok lenyűgöző világába. Három változatos kísérleti órán – biológia, kémia és fizika témakörökben – a fiatal felfedezők izgalmas természettudományos jelenségeket vi

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 6.1 perc olvasás


Kazinczys diákok jártak az Audi Hungaria Deutsche Schule-ben – közös felkészülés a Model Európa Parlamentre
A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium lelkes diákjai különleges programon vehettek részt, amikor ellátogattak az Audi Hungaria Schule-be, hogy közösen készüljenek a közelgő Model Európa Parlamentre. A két iskola tanulói nemcsak ismerkedtek egymással, hanem egy intenzív, valós európai döntéshozatalt idéző szerepjátékot is kipróbáltak. A gyakorlat során az Európai Unió egyik legaktuálisabb témáját, Ukrajna EU‑felvételét vitatták meg. A diákok különböző tagállamok képviseletét válla

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 5.1 perc olvasás


Jdi-vitaverseny - Iskolai döntő
Tartalmas és izgalmas vitát hallhattunk ismét a Jdi-vitaverseny (Jugend debattiert in Europa) iskolai fordulóján arról, hogy: „Érdemes-e iskolánk minden 10. osztályos tanulójának lehetőséget biztosítani arra, hogy részt vegyen egy külföldi csereprogramon a ZfA iskolahálózatán keresztül?” A vitázók a csereprogram számtalan előnye mellett (többek között idegennyelv tanulás, ismeretbővítés, szociális és interkulturális kompetenciák fejlesztése), a felmerülő nehézségekre is rávi

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
márc. 3.1 perc olvasás


Nemzetközi „Regio Connect” találkozó Bukarestben
Iskolánk 2026. január 11–14. között részt vett a „Regio Connect” nemzetközi projekt bukaresti találkozóján. A rendezvényen nyolc ország – Szerbia, Horvátország, Bulgária, Románia, Szlovákia, Görögország, Olaszország és Magyarország – összesen tizenkét delegációja vett részt. Intézményünket Farkas Sophia Mira (11b) és Markó Annamária (10c) képviselte Szabó Mátyás kísérőtanár vezetésével. A Bukarestbe érkezést követően már vasárnap este közös vacsora teremtett alkalmat az ismer

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
jan. 19.1 perc olvasás


Iskolaújság
Megjelent iskolaújságunk, a SchulSpiegel legújabb száma! Fogadjátok szeretettel, sok érdekes tartalommal vár benneteket.

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
jan. 16.1 perc olvasás


Megyei bajnokunk: Nagy Benedek!
Nagy Benedek, 4.b osztályos tanulónk megnyerte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Asztalitenisz Diákolimpia – Egyéni „B” kategória, I–II. korcsoport versenyét. Beni megyei bajnok lett! Nagyon büszkék vagyunk rá, szívből gratulálunk Beninek! További sikeres versenyzést kívánunk, sok-sok újabb élményt és győzelmet!

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
jan. 14.1 perc olvasás


Az Audi Hungaria Iskola DÖK-jének látogatása a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Iskolában
Az új év első tanítási hetében az Audi Hungaria Iskola Diákönkormányzata (DÖK) ellátogatott a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Iskolába, hogy személyesen adhassa át az idei karácsonyi vásár bevételéből származó adományt. A látogatás nemcsak az adomány ünnepélyes átadásáról szólt, hanem értékes betekintést is nyújtott számunkra az intézmény mindennapjaiba és az ott végzett kiemelkedően fontos munkába. Bennünket az iskola igazgatója, Nagy László fogadott, aki időt szánt arra, hog

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
jan. 12.2 perc olvasás



Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
2025. dec. 19.0 perc olvasás


Karácsonyi vásár az iskolában
2025 december 17-én karácsonyi vásárt rendeztünk az iskola aulájában. A rendezvény célja az volt, hogy közösen gyűjtsünk adományt egy helyi szervezet támogatására. A résztvevők jó állapotú, már nem használt ruhákat és játékokat vásárolhattak, valamint különböző kreatív workshopokon vehettek részt, amelyeket diákok vezettek. A programokon való részvételért jelképes hozzájárulást lehetett adni, a kész alkotásokat pedig mindenki hazavihette. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
2025. dec. 19.1 perc olvasás


25 éves az Europaschule – barátok vendégségben
Az Ilmenau Gymnasium am Lindenberg partneriskola meghívására 5 diák és 2 tanárnő vett részt az Europaschule jubileumi hetének rendezvényein.A nyolc nemzet – dán, szlovák, olasz, román, francia, spanyol, magyar és német – delegációját Erfurt főpolgármestere is fogadta a városházán. A jó hangulatú, változatos programok során a résztvevők megismerkedtek német városokkal, hagyományokkal, miközben új barátságok is szövődtek. Az élmények tovább erősítették a nemzetközi együttműködé

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
2025. dec. 17.1 perc olvasás


Szalagavató – magyar hagyomány szerinti ünnep
Mint minden évben ebben az időszakban, iskolánkban december 5-én került sor a hagyományos szalagavató ünnepségre, amelyen a 2025/26-os tanév 60 végzős diákját köszöntöttük. Az eseményt a 12.a osztály nyitókeringője nyitotta meg, majd Tálos Katalin igazgatónő szívélyesen köszöntötte a jelen lévő díszvendégeket, pedagógusokat, szülőket, hozzátartozókat, valamint természetesen az ünnepség főszereplőit, a három végzős osztály tanulóit. Ünnepi beszédében az igazgatónő kiemelte e k

Audi Hungaria Deutsche Schule Győr
2025. dec. 13.2 perc olvasás
bottom of page

